Mándi László

Debrecen polgármesterjelöltje

Önkormányzati képviselő

Elérhetőségek:

E-mail: [email protected]

Mándi László

Bemutatkozás

Debrecenben születtem 1985-ben, azóta is itt élek – jelenleg feleségemmel és kisfiunkkal. 

Óvodába a Simonyi útra, általánosba a „Kardosba” jártam, majd innen nyertem sikeres felvételt a Kossuth gimi „hatosztályosába”. A közoktatás után a Debreceni Egyetem néhai Közgazdaságtudományi Karán közgazdász (BA), majd okleveles közgazdász (MSc) végzettséget szereztem. Utóbbi mellett mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem. 2014-től kezdve dolgozom könyvelőként, sok éve saját vállalkozásban.

Ritter Ottó

2017-ben csatlakoztam a Momentumhoz, mert mindenképpen változtatni akartam, változtatni akarok a rendszerszintű problémákon, s dolgozni azért, hogy Magyarország egy emberibb, európaibb hely lehessen. 2019-től Debrecen városának ellenzéki képviselőjeként, 2024-ben pedig az ellenzékiek és az akkumulátorgyárak ellen küzdő debreceniek közös polgármesterjelöltjeként dolgozom azért, hogy Debrecen élhető város maradjon és a jövő városa lehessen.

A Momentumban a gazdaságpolitika mellett a vidék helyzetével igyekszem foglalkozni. Szomorú látni, hogy a 2010 utáni vidékpolitika elsődleges célja a települések túszul ejtése, és kevesek meggazdagodása volt, miközben az igazi problémákra nem sikerült valódi válaszokat adni.

Helyi szinten az önkormányzati munkán, s pláne a városvezetésen keresztül tudunk azért leginkább tenni, hogy a helyi közösségek, a debreceni emberek érdekeit szem előtt tartva dolgozzunk szeretett városunkért, Debrecenért. Erre a munkára vállalkoztam, amikor elfogadtam több szervezet közös felkérését és vállaltam a polgármesterjelöltséget.

Kövess engem!

Zöld, élő, megfizethető Debrecent!

Olvasd el a programunkat!

Támogasd a kampányomat!

Itt a lehetőség! Debrecenben végre lehet változást elérni, de ehhez a Te segítségedre is szükségünk van! Támogasd a kampányunkat!

A Fidesz mindent megtesz, hogy elhallgattasson minket! A te támogatásoddal viszont megmutathatjuk, hogy mi vagyunk a többség! Sajnos a Fidesz nagyon nehézzé teszi, hogy adományokat gyűjtsünk, ezért kell elkérnünk az adataidat, amivel sosem fogunk visszaélni vagy nyilvánosságra hozni! Hozzuk el a változást Debrecenben!

Átláthatóság

Átutalással:

Kedvezményezett:
Neve: Mándi László
Bank: OTP Bank
Számlaszám: 11773384-03584938
Nemzetközi IBAN: HU61 1177 3384 0358 4938 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB

KÖTELEZŐ közlemény:
Magyar állampolgár adománya, természetes személyként! 

 

Havasi Gábor aláírás

Mándi László
Debrecen polgármesterjelöltje

Adatkezelési tájékoztató adományokhoz